Válogatás 2010 címmel nyílt tárlat a Magyar Fotográfia Napja alkalmából a Jókai Mór Művelődési Központban. A kiállításon Noll Béla fényképei láthatók október 3-ig. A pápai fotós szívesen fényképez épületeket, de kedvencei a portrék és a természetben kész
Augusztus 23-ától 27-éig, azaz ezen a héten tudományos konferencia zajlott Pápán a Dunántúli Református Egyházkerület szervezésében. A Doktorok Kollégiuma keretében számos tudományos előadás hangzott el. A magyar és külföldi résztvevők tegnap este Pápa vá
Befejeződött a Gróf út- Szabadság utca – Tókert Utca – Böröczky domb útszakasz felújítása. A beruházás több mint 300 millió Ft-ba került, ebből 170 millió Ft európai uniós forrás. A Gróf úton a távolsági autóbuszpályaudvarnál körforgalom épült
Augusztus 23-ától 27-éig, azaz ezen a héten tudományos konferencia zajlott Pápán a Dunántúli Református Egyházkerület szervezésében. A Doktorok Kollégiuma keretében számos tudományos előadás hangzott el. A magyar és külföldi résztvevők tegnap este Pápa vá
Válogatás 2010 címmel nyílt tárlat a Magyar Fotográfia Napja alkalmából a Jókai Mór Művelődési Központban. A kiállításon Noll Béla fényképei láthatók október 3-ig. A pápai fotós szívesen fényképez épületeket, de kedvencei a portrék és a természetben kész
A Gyurátz Ferenc Evangélikus Iskola hagyományai közé tartozik, hogy tanévkezdet előtt csendes napokat szerveznek az elsősök számára. A zárófoglalkozás ma délelőtt volt. Az is hagyomány, hogy ilyenkor az iskola igazgatója, Szücs Gábor és az egyházközség l
A Pápai Református Kollégium Gimnáziumában nagy hangsúlyt kap a francia nyelv tanítása és rendszeresek a külhoni ösztöndíjak is. A chateaubriand-i gimnázium már évek óta fogad egy-egy évre refis diákokat, legutóbb Kerpel Veronika és Varga István töltötte
Augusztus 23-ától 27-éig, azaz ezen a héten tudományos konferencia zajlott Pápán a Dunántúli Református Egyházkerület szervezésében. A Doktorok Kollégiuma keretében számos tudományos előadás hangzott el. A magyar és külföldi résztvevők tegnap este Pápa vá
A Gyurátz Ferenc Evangélikus Iskola hagyományai közé tartozik, hogy tanévkezdet előtt csendes napokat szerveznek az elsősök számára. A zárófoglalkozás ma délelőtt volt. Az is hagyomány, hogy ilyenkor az iskola igazgatója, Szücs Gábor és az egyházközség l
Egy többfunkciós teherautóval bővült a Városgondnokság gépjárműparkja. A gépjármű alkalmas hósózásra, hóekével felszerelhető, darus része 16 méter magasra nyúlik ki, így bevethető magasabb épületek tetőszerkezetének javítására, magas fák ágainak levágásár
1500 kisgyerekről gondoskodik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Az alapítvány egyik gyermekotthona Kovásznán működik. Szeptember elején Pápáról városi delegáció utazik Kovásznára, a nemzetközi kulturális napokra. A küldöttség tagjai meglátogatják a gyermek
A pápai református gyülekezet hittanosait ismét gyermekhétre invitálták a lelkészek és a hitoktatók. Augusztus 23. és 27. közt minden délelőtt közös játékra, daltanulásra és tartalmas beszélgetésekre várták-várják az ovisokat és kisiskolásokat.(Hírforrás
Az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozón több termékdíjat is nyert a Pápai Hús 1913. Kft. Kőrishegyi sonkájukkal és füstölt májasukkal a legnagyobb elismerést vívták ki, disznósajtjuk pedig a második lett. Olyan tradicionális húsipari céget is me
„Isten hozta a Doktorok kollégiuma résztvevőit Pápán. Érezzék itt otthon magukat, hiszen ez a hely az önök otthona is.” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a Doktori Kollégium résztvevőit Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület
Multikulturális tábort tart ezen a héten a Tarczy Lajos Általános Iskola. A kéttannyelvű tagozaton tanuló magyar és külföldi diákok Ugodban töltenek el 3 napot – sok játékkal, sporttal, vidám és hasznos foglalkozásokkal.(Hírforrás: Pápa Városi Telev
Horváth Tamás tabi katolikus pap koncertje volt a Ferences templom nyári hangversenysorozatának utolsó alkalma. A fiatal plébános zenés elmélkedése méltó zárása volt a nemes kezdeményezésnek, miszerint a város legrégebbi temploma ismét méltó helyet fogla
Az Európai Szociális Alap támogatásával szervezett nyári tábort a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata. A táborban elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek vehettek részt, azokból a családokból, amelyek a családsegítő
A Helyi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak valamint a szavazatszámláló bizotsságok tagjainak és póttagjainak megválasztásával kezdődött a városi képviselőtestület mai ülése. Ezt követően elfogadták az önkormányzat idei 1. féléves költségvetésé
Koncertek, táncbemutatók, kézműves foglalkozások, játékok és nem utolsósorban főzőverseny – idén is a jól bevált forgatókönyv szerint követték egymást a Vajda Péter Lakótelepi Napok programjai. A bölcsőde előtti járda és a játszótér már-már kicsine
A Szent István által megteremtett és berendezett állam teljesítette küldetését, még akkor is, ha ezer év alatt akadtak olyanok, akik megpróbálták tönkretenni, kirabolni – hangzott el az államalapító Szent István király tiszteletére rendezett város ü
A belvárosi útrekonstrukció keretében felújítják az Árok utcát. A járdaszegélyek cseréjét követően új aszfaltburkolat kerül az utcába a következő hetekben. A munkák idejére lezárják az Árok utcát, a gépjárműforgalom a Március 15. tér- Kosuth utca- Major u
Az Európai Szociális Alap támogatásával szervezett nyári tábort a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata. A táborban elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek vehettek részt, azokból a családokból, amelyek a családsegítő
Párakaput állított fel a Fő téren a Pápai Vízmű Zrt. A szerkezet lehetőséget ad a felfrissülésre a nyári melegben az eddig is működő ivókút mellett.(Hírforrás: Pápa Városi Televízió)
A honfoglalás, a kalandozások kora elevenedett meg a hétvégén a pápai közönség előtt a Történelmi Napok keretében. Pénteken idén is a Borfesztivál szakmai programjai kerültek előtérbe, szombaton a Történelmi Játékok keretében megelevenedett a X. századi M
A Helyi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak valamint a szavazatszámláló bizotsságok tagjainak és póttagjainak megválasztásával kezdődött a városi képviselőtestület mai ülése. Ezt követően elfogadták az önkormányzat idei 1. féléves költségvetésé
A belvárosi útrekonstrukció keretében felújítják az Árok utcát. A járdaszegélyek cseréjét követően új aszfaltburkolat kerül az utcába a következő hetekben. A munkák idejére lezárják az Árok utcát, a gépjárműforgalom a Március 15. tér- Kosuth utca- Major u
Párakaput állított fel a Fő téren a Pápai Vízmű Zrt. A szerkezet lehetőséget ad a felfrissülésre a nyári melegben az eddig is működő ivókút mellett.(Hírforrás: Pápa Városi Televízió)
Rendhagyó monográfiával jelentkeztek az adászteveliek. A falujukról állítottak össze egy kötetet, melyben visszaemlékezések színesítik a település több mint 600 éves történetét.(Hírforrás: Pápa Városi Televízió)