<!-- .cikkhead -->
|
|
| Véber György (balra) és Denis Rebryk pacsizik – az egység már megvan Pápán, jöhet a további előrelépés (Fotó: Török Attila, archív) |
Az őszi idényben várakozáson felül szereplő, 7. helyen telelő Pápa is megkezdte a felkészülést a Soproni Liga tavaszi folytatására. Véber György vezetőedző az első gyakorláson a csapat három légiósára – a brazil Alex de Paulára, az ukrán Denis Rebrykre, valamint a lett Vadims Zulevsre –, továbbá a betegséggel bajlódó Szűcs Lajosra, illetve a súlyos sérülése után a társait egyelőre kívülről figyelő Szabó Zsoltra nem számíthatott.
„Egészséges, jó állapotban tértek vissza a labdarúgók, nem henyélték végig a szünetet – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának a szakember. – Az első két nap során az a cél, hogy újra beinduljanak azok az impulzusok, amelyek a szünet miatt kissé leálltak, ezért a pulzusszámra mentünk rá. Az érdemi munka majd kedd reggel kezdődik el, akkor már túl lesznek a játékosok a hétfői, terheléses orvosi vizsgálaton is."
„Az előttünk álló fél szezonban még előrébb akarunk végezni, emellett további fejlődést várok el a fiaimtól. A csapatépítéssel szerencsére nem kell törődnöm, ugyanis ezt már tavaly megtettük. Lehetnek érkezők, őket persze be kell építeni, de még egyszer mondom: új módszerekkel szeretném együttesemet még dinamikusabbá és még sikeresebbé tenni. Remélem, mindenki élvezni fogja a közös munkát" – tette hozzá a szakvezető.
Próbajátékos egyelőre nem érkezett Pápára, a korábban kiszemelt két kolumbiai futballista, Roger Canas és César Quintero adminisztrációs okokból előreláthatólag csak a következő hónap elején csatlakozhat a többiekhez.
A keret napi két edzéssel készül majd a tavaszi rajtra. Egyre valószínűbb, hogy a tervezett kolumbiai túra elmarad, és úgy tűnik, Angliába sem utazik el edzőtáborozni Véber György csapata. Viszont a felkészülési mérkőzések menetrendje alakul. Először január 20-án a Veszprém látogat Pápára, majd a Slovan Bratislava és a Sopron, február elején pedig az Újpestet fogadja a Lombard. Január 30-án Pozsonyba utazik az együttes, viszonozva a Petrzalka tavalyi látogatását, és a bajnoki rajt előtt, február 13-án Gyirmóton is vendégeskedik.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
| Január 20., 17.00: Lombard Pápa–Veszprém |
| Január 23., 11.00: Lombard Pápa–Slovan Bratislava |
| Január 27., 15.30: Lombard Pápa–Sopron |
| Január 30., 11.00: Petrzalka–Lombard Pápa |
| Február 6., 13.00: Lombard Pápa–Újpest |
| Február 13., 13.00: Gyirmót–Lombard Pápa |
((nemzeti Sport)
|
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Lombard Pápa ma kezdi meg a felkészülést a bajnokság tavaszi szezonjára, a klub hivatalos honlapja pedig nyilvánosságra hozta a csapatra váró, már lekötött edzőmérkőzések programját.
Elhunyt az első pápai újinfluenzás beteg. Az 57 éves, nyugdíjas férfi súlyos alapbetegségéből adódó kétoldali tüdőgyulladással, lázas állapotban, influenzás tünetekkel, karácsony második napján került az intenzív osztályra.
Két-két góllal és gólpasszal mutatkozott be Vadims Zulevs a ZTE elleni Ligakupa-meccsen, ám miután a Lombard Pápa Termál FC támadója a Ferencváros ellen megsérült, és húsz centiméteres seb keletkezett a lábán, többen pályafutása végét jósolták.
Úgy tűnik, hogy Takács Tamás, a Lombard Pápa decemberben műtött kapusa időben elkezdheti a januári alapozást ? olvasható a klub hivatalos honlapján.
Éppen ezért nagyon komolyan veszik a piros-kékek az évbúcsúztató tornát, ahol a Tatabányát és a Lombard Pápát kell megelőzniük.
A Lombard Pápa trénere úgy látja: a kolumbiai bajnokság színvonala sem verdesi az eget, de a szurkolók fantasztikus hangulatot teremtenek.
A megyei területfejlesztési tanács ülésén a várható közlekedési fejlesztésekről tartott előadást Vizi Norbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. munkatársa. A NIF győri projektvezetője a 85-ös főút Enesét elkerülő szakasza építési előkészületeiről elmondta, a keresztező víznyomó vezetéket kiváltották, elkezdődtek a gázvezeték, illetve a gázfogadó kiváltásának munkálatai is.
Kolumbiai játékosokkal erősödhet tavasszal a Lombard Pápa: a naplo-online.hu tájékoztatása szerint Véber György és Árki Gábor két fiatal futballistát nézett ki magának a tanulmányúton. Roger Ca?as középpályás, Cesar Quintero pedig a jobb oldalon bevethető.
Múlt pénteken utazott ki Kolumbiába a Lombard FC Pápa vezetőedzője, Véber György és klubmenedzsere, Árki Gábor. Az alapvető célkitűzést sikerült megvalósítani, ugyanis vezetőedző csupa pozitívumról számolt be klubja hivatalos honlapjának az Independiente háza tájáról. Véber maximálisan elégedett az eddig tapasztaltakkal, és bízik egy gyümölcsöző kapcsolat kialakításában.
Végleg bezárt múlt hét pénteken a háztartási kisgépeket gyártó üzem Pápán, s ezzel 120 ember munkahelye szűnik meg - írja a naplo-online.
Rövid időn belül két hamis tízezres bankjegyet találtak a pápai piacon, a hamis pénzek felhasználóját a személyleírása alapján keresik.
A mese jegyében telt a nap pénteken a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolában.
Totha Péter Joel rabbi fogadta el a Pápai és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület meghívását november 26-án.
A 83-as út fejlesztése és a Celldömölk-Pápa-Győr vasútvonal villamosítása érdekében valamint a SAC-programhoz kapcsolódó oktatási infrastruktúra működtetése,
Idén is egy pápai lakos ajánlotta fel fenyőfáját karácsonyfának
Felújították a Pápai Nyugdíjas Egyesület irodáját.
Pénteken délután tartotta a november 27-i Váradók napja alkalmából ünnepségét a Vöröskereszt Pápa Területi Szervezete
A családon belüli erőszak évről évre növekvő tendenciát mutat. Ezt a visszás társadalmi jelenséget dolgozta fel
A Honismereti Kör e havi ülésén a csoport egy új tagja, Stankovics Marianna tartott előadást.
2009. november 21-én,
szombaton Pápán lép fel
Novemebr 16-án zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, művészetbarátokkal a pápai Helyőrségi Művelődési Otthon folyosógalériája ?Gondolatok? címmel Tunyogi Bálint tárlatának ünnepélyes megnyitójára
Összejövetelt tartottak a Pápai Szegfű Klub tagjai
A nyáron rendezték meg a Múzeumok őszi éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatot,
A hagyomány szerint Szent Márton megosztotta köpenyét egy koldussal. Ez a tett érzelmileg-erkölcsileg olyan többlet,
Kihelyezett, nyilvános ülést tartott ma délelőtt Pápán
A három megújult pápai óvodában a pályázati előírásoknak megfelelően bevezetésre került a kompetencia alapú nevelés, oktatás.
November 7-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezete sajtótájékoztatón mutatta be országgyűlési képviselőjelöltjeit.
A németországi Teuton Lovagrend ismét nagy értékű szállítmányt juttatott Magyarországra.
A Pápai Kistérség kulturális stratégiáján dolgozik a Közkincs Kerekasztal.
Már elkezdődött az óvodás- és iskoláskorú gyermekek influenza elleni védőoltása a pápai intézményekben.
Dr. Fabiny Tamás püspök volt