A kispályás tornát a Fradi nyerte, a Pápa tovább sem jutott a csoportjából.
- Nívós és roppant színvonalas teremtorna volt, de hangsúlyozottan kizárólag a csapatok részéről - mondta Véber György a klub hivatalos honlapján. - Sajnos megint ki kell térnem a játékvezetésre, azt gondolom, teljesen mindegy, hogy terem, vagy nagypályás futballról beszélünk. Ahol ugyanis a Ferencváros megjelenik, attól a pillanattól kezdve eldőlt a többi gárda sorsa, ez egyszerűen most kikívánkozott belőlem...
- Visszatérve a lényegre, vagyis a tatabányai tornára, azt hiszem, az ilyen jellegű megmérettetések mindig nagyon hasznosak, mert a holtszezon hosszú Magyarországon, azonban ilyenkor lehetőség nyílik nézők előtt tétmérkőzéseket vívni. Úgy ítélem meg, hogy jó volt megtörni a nagypályára való felkészülést, fizikai terhelésnek is megfelelő volt a szombati esemény. A szereplésünk csalóka, némi elfogultság persze lesz abban, amit most mondok, de a Debrecen mellett mi voltunk az az együttes, amely valóban játszotta a focit.
- Nem kedvezett számunkra a brusztolós játékstílus, továbbá a palánk nélküli pálya. Az első két mérkőzésünk mindegyikén hamar gólt kaptunk, ezután pedig már nehéznek bizonyult feltörni az ellenfelek védősorát. A Tatabánya ellen viszont örömjátékot produkáltunk, ha tíz góllal nyerünk, akkor nem szólhatott volna senki, de elszórakoztuk. Nem készültünk külön erre a tornára, hétfőtől újra élesben folytatjuk a felkészülést.
(Samsungsport)
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Lombard Pápa ma kezdi meg a felkészülést a bajnokság tavaszi szezonjára, a klub hivatalos honlapja pedig nyilvánosságra hozta a csapatra váró, már lekötött edzőmérkőzések programját.
Elhunyt az első pápai újinfluenzás beteg. Az 57 éves, nyugdíjas férfi súlyos alapbetegségéből adódó kétoldali tüdőgyulladással, lázas állapotban, influenzás tünetekkel, karácsony második napján került az intenzív osztályra.
Két-két góllal és gólpasszal mutatkozott be Vadims Zulevs a ZTE elleni Ligakupa-meccsen, ám miután a Lombard Pápa Termál FC támadója a Ferencváros ellen megsérült, és húsz centiméteres seb keletkezett a lábán, többen pályafutása végét jósolták.
Úgy tűnik, hogy Takács Tamás, a Lombard Pápa decemberben műtött kapusa időben elkezdheti a januári alapozást ? olvasható a klub hivatalos honlapján.
Éppen ezért nagyon komolyan veszik a piros-kékek az évbúcsúztató tornát, ahol a Tatabányát és a Lombard Pápát kell megelőzniük.
A Lombard Pápa trénere úgy látja: a kolumbiai bajnokság színvonala sem verdesi az eget, de a szurkolók fantasztikus hangulatot teremtenek.
A megyei területfejlesztési tanács ülésén a várható közlekedési fejlesztésekről tartott előadást Vizi Norbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. munkatársa. A NIF győri projektvezetője a 85-ös főút Enesét elkerülő szakasza építési előkészületeiről elmondta, a keresztező víznyomó vezetéket kiváltották, elkezdődtek a gázvezeték, illetve a gázfogadó kiváltásának munkálatai is.
Kolumbiai játékosokkal erősödhet tavasszal a Lombard Pápa: a naplo-online.hu tájékoztatása szerint Véber György és Árki Gábor két fiatal futballistát nézett ki magának a tanulmányúton. Roger Ca?as középpályás, Cesar Quintero pedig a jobb oldalon bevethető.
Múlt pénteken utazott ki Kolumbiába a Lombard FC Pápa vezetőedzője, Véber György és klubmenedzsere, Árki Gábor. Az alapvető célkitűzést sikerült megvalósítani, ugyanis vezetőedző csupa pozitívumról számolt be klubja hivatalos honlapjának az Independiente háza tájáról. Véber maximálisan elégedett az eddig tapasztaltakkal, és bízik egy gyümölcsöző kapcsolat kialakításában.
Végleg bezárt múlt hét pénteken a háztartási kisgépeket gyártó üzem Pápán, s ezzel 120 ember munkahelye szűnik meg - írja a naplo-online.
Rövid időn belül két hamis tízezres bankjegyet találtak a pápai piacon, a hamis pénzek felhasználóját a személyleírása alapján keresik.
A mese jegyében telt a nap pénteken a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolában.
Totha Péter Joel rabbi fogadta el a Pápai és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület meghívását november 26-án.
A 83-as út fejlesztése és a Celldömölk-Pápa-Győr vasútvonal villamosítása érdekében valamint a SAC-programhoz kapcsolódó oktatási infrastruktúra működtetése,
Idén is egy pápai lakos ajánlotta fel fenyőfáját karácsonyfának
Felújították a Pápai Nyugdíjas Egyesület irodáját.
Pénteken délután tartotta a november 27-i Váradók napja alkalmából ünnepségét a Vöröskereszt Pápa Területi Szervezete
A családon belüli erőszak évről évre növekvő tendenciát mutat. Ezt a visszás társadalmi jelenséget dolgozta fel
A Honismereti Kör e havi ülésén a csoport egy új tagja, Stankovics Marianna tartott előadást.
2009. november 21-én,
szombaton Pápán lép fel
Novemebr 16-án zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, művészetbarátokkal a pápai Helyőrségi Művelődési Otthon folyosógalériája ?Gondolatok? címmel Tunyogi Bálint tárlatának ünnepélyes megnyitójára
Összejövetelt tartottak a Pápai Szegfű Klub tagjai
A nyáron rendezték meg a Múzeumok őszi éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatot,
A hagyomány szerint Szent Márton megosztotta köpenyét egy koldussal. Ez a tett érzelmileg-erkölcsileg olyan többlet,
Kihelyezett, nyilvános ülést tartott ma délelőtt Pápán
A három megújult pápai óvodában a pályázati előírásoknak megfelelően bevezetésre került a kompetencia alapú nevelés, oktatás.
November 7-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezete sajtótájékoztatón mutatta be országgyűlési képviselőjelöltjeit.
A németországi Teuton Lovagrend ismét nagy értékű szállítmányt juttatott Magyarországra.
A Pápai Kistérség kulturális stratégiáján dolgozik a Közkincs Kerekasztal.
Már elkezdődött az óvodás- és iskoláskorú gyermekek influenza elleni védőoltása a pápai intézményekben.
Dr. Fabiny Tamás püspök volt