Izraeli filmhét csütörtöktől
Tizenhárom alkotást vetítenek a budapesti Odeon-Lloyd moziban csütörtökön kezdődő izraeli filmhéten,
az eseménysorozat a számos fesztiválon, többek között Cannes-ban díjat
nyert A zenekar látogatása (The Band,s Visit) című alkotással veszi
kezdetét.
A budapesti izraeli nagykövetség közlése szerint a megnyitón Aliza
Bin-Noun, Izrael Állam nagykövete mond köszöntőt. A november 5-ig tartó
fesztivál programjában krimi, romantikus film, vígjáték ugyanúgy
szerepel, mint a másságot és a politikai ellentéteket boncolgató dráma.
A filmhét keretében először láthatja a magyar közönség az 57. Berlini
Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazott, valamint Oscar-díjra is jelölt
Beaufort című alkotást. Joseph Cedar alkotása az izraeli-libanoni
konfliktust dolgozza fel egy maroknyi katona sorsán keresztül.
Szerepel még a filmhét programjában a Sundance Fesztiválon díjazott Az
őrült föld (Sweet Mud), illetve a hazánkban is elismert Amos Gitai
Szabad Övezet (Free Zone) című filmje Natalie Portman és Carmen Maura
főszereplésével.
Látható lesz még Etgar Keretnek, Izrael talán legnépszerűbb kortárs
írójának Medúzák című filmje is. Nagy érdeklődésre tart számot Eytan
Fox Buborék (Bubble) című alkotása, amely Tel-Aviv fiataljainak
mindennapjait mutatja be.
Az egy hétig tartó filmes kavalkádban az izraeli filmipar legújabb
darabjai mellett délutánonként az ország fennállásának 60. évfordulója
előtt tisztelegnek: Izrael történelmének egy-egy izgalmas periódusáról
szóló alkotásokat mutatnak be. Köztük lesz többek között a magyar
származású Efraim Kishon (Kishont Ferenc) Szallah Sabati című filmje, a
Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon több díjjal, valamint Cézár-díjjal
is elismert Élj és boldogulj! című alkotás, valamint a szatirikus A
világ végén fordulj balra című film is.
Forrás:MTI/pare.hu
Ma
2009. 1. 9, péntek,Marcell napja.
Holnap Melánia napja,
Holnapután Ágota napja lesz.
Hírek & Trend
Berlusconi szexelt miniszterével
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak BenkőékbőlNagyvilág
Eladják a havat az osztrák parasztok
Egy amerikai szenátornak a palesztin az terrorista
Gázai offenzíva: két ukrán áldozata is van
Áldoztai is vannak a közép-amerikai földrengésnekBelföld
Szórták a pénzt a miniszterek
Ügyészség vizsgálja az újfehértói földbotrányt
Beiktatják Bíró Lászlót tábori püspöki tisztségébe
Miskolcon valami van a levegőbenSport
Kizárták a Dakar éllovasát
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több vanSzépség
A körmök sminkje
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekreHigh-Tech
Szűkül a lapos tévék piaca
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzoljaGasztró
Forró csoki - a megunhatatlan
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben