Vásárlás | Ingatlan | Autó | Utazás

Regisztráció | Bejelentkezés

A karma működése a gyakorlatban I.rész

A világ egy nagy, szerves összefonódott élethalmaz, ami meghatározott, néha logikus, máskor látszólag kaotikus rendszerben működik.

Adódik a kérdés: kell-e foglalkozni ennek a működésnek a törvényszerűségeivel? Voltaképpen nem, a dolgok nagyszerűen mennek akkor is a maguk útján, ha az embernek fogalma sincs a miértekről. Ettől még lehet valaki erkölcsös, okos, szorgalmas, vagy éppen rablógyilkos hazug csibész, vagy bármi. Egy idő után viszont - ahogy az ember eszközei (persze nem fizikai eszközökre kell gondolni) fejlődnek - megnő a belső tudatosság és igény a tudatos cselekvésre. Az ember szeretné tudni, miért mennek úgy a dolgok, ahogy, és ő hol van ebben a rendszerben. Sok tévelygés és fájdalom megspórolható, ha az ember odafigyel arra, mi is történik vele és a környezetében. Van erre egy képletes példa: képzeljük el, hogy valaki sodródik a folyóban... nem fullad meg, mert kapálózik, de a víz sodorja, nekicsapja szikláknak, lehúzza, majd feldobja az örvény, homokpadra sodorja az ár, vagy sebesen viszi előre...mindenféle hatások érik, de nem tud ellenük mit se tenni, mert csak játéka az elemeknek. Ha az illető már tud jól úszni, akkor kevesebb baj éri, mert ki képes kerülni sziklákat, el tud jönni egy homokpadról, és általában képes együtt mozogni a fősodrással. A legjobb viszont annak, aki tudja, hogy miért van a folyóban, honnan jön a folyó, ő hova akar eljutni és ehhez mit tud segítségként felhasználni. Az ilyen ember jól úszik, ismeri a folyó minden csínját-bínját, az örvények természetét, a sziklák helyét, a homokpadra jellemző vízfodrozódást, ... mindennel tisztában van és ezáltal semmilyen meglepetés sem éri a folyóban: tudja, hova akar eljutni, és ehhez felhasználja a folyó erejét, céltudatosan kerüli el a fájdalmas élményt okozó sziklákat és úgy úszik az árral, hogy ura marad helyzetének. Felesleges sérülések nélkül éri el célját, hamarabb, mint az, aki összeverten, vízzel telve, félholtan sodródik kétannyi hányódás után partra ugyanott. Így igaz ez az életre is; lehet benne vakon botorkálni és pofonok útján tanulni a helyes viselkedést és lehet tudatosan, odafigyelve jobbá, fejlettebbé képeznünk magunkat. Ennyi bevezető után nézzük, hogyan képzeli el a teozófiai felfogás a világ keletkezését és működését. Ebben a vonatkozásban vissza kell mennünk a régi indiai filozófiákhoz, mert a legrészletesebben azok világítják meg a számunkra jelenleg érdekes fogalmakat és történéseket.
Kezdjük az istenfogalommal. A teozófiai felfogás lényegében az indiaiak Parabrahmanját fogadja el. Erről a legfontosabb azt tudni, hogy a definiciója végtelenül egyszerű: a Parabrahman (= Isten) az a valami, ami mindennek okozója, de ő maga nem okozat. Tehát az a kiindulás, aminek nincs oka. Az a meghatározhatatlan, ami mindent tartalmaz, ezért nincsenek is tulajdonságai. Minden tulajdonság valami minőséget fejez ki, de a végtelennek, a mindent magában foglalónak ilyen korlátai nincsenek. Ez a Valami annyira elvont és meghatározhatatlan, hogy egy szó illik csak rá: az Egyetlen. Az Egyetlennek két állapota van; egy megnyilvánulatlan és egy megnyilvánult. Amikor megnyilvánul, akkor keletkezik a világ. Amikor nem nyilvánul meg, akkor nem tudjuk, mi van. A fizika nagyon képletesen leírja ezt a megnyilvánulást a Nagy Bumm elméletben: először van a nagy semmi, aztán egy pillanat alatt berobban a térbe az anyag és az energia, és máris létrejött a világ. Más megközelítésben ezt képletesen úgy jeleníti meg HPB, hogy a tér Isten egyik statikus formája, az idő meg a dinamikus forma.

Ma