Azonnali magyarázatra magához hívatta pénteken Alexandr Vondra cseh védelmi minisztert Václav Klaus államfő, miután kiderült, a tárcavezető korábbi helyettese főszerepet játszott egy 120 millió eurós korrupciós ügyben. A szálak Pozsonyig érnek, de Vondra
Erős, amerikai mérések szerint 7,4-es földrengés volt Új-Zélandon pénteken.
Eredmény nélkül értek véget Hollandiában a kormánykoalíció alakítását célzó hárompárti tárgyalások pénteken, mivel a szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) végérvényesen kivonult azokról.
Egyik barátja gömörhorkai házában elfogta csütörtökön a szlovák rendőrség a majdnem két hónapja bújkáló Dubovsky Lászlót, Tornalja polgármesterét, akit hivatali jogkörrel való többrendbeli visszaélés és hűtlen kezelés miatt kerestek július 13. óta a nyomo
A saját testével akarta akadályozni Jurij Lucenko volt ukrán belügyminiszter, hogy a tárcavezetői mivoltából neki juttatott szolgálati gépkocsit elvegye a közlekedés-rendészet - adta hírül pénteken a nyugat-ukrajnai UA-Reporter hírportál. A Timosenko-korm
Több mint százhúszezer muzulmán vett részt Jeruzsálemben a Mecsetek terén a ramadán utolsó péntekén - közölte az izraeli rendőrség.
Egyelőre nem szivárog olaj vagy üzemanyag abból a tankerhajóból, amely Kanada északi partjainál feneklett meg - közölték csütörtökön a kanadai hatóságok. A több mint kilencmillió liter gázolajat szállító tanker az Északnyugati-átjáróban, egy homokpadon ál
Négy halálos áldozata van a dél-oroszországi Volgográdi területen újra fellángolt erdőtüzeknek a péntek reggeli hivatalos adatok szerint. A tüzek oltásán az éjszaka már több mint 1500 ember dolgozott, s munkájukat több mint kétszáz gép, valamint több repü
Legalább 53 halálos áldozata van egy síiták ellen pénteken elkövetett merényletnek a pakisztáni Kvetta városában. Az kisebbséget alkotó muszlim felekezet híveit a héten már második alkalommal érte támadás.
Internetes játékban buzdítja szavazásra az osztrákokat Gerhard Kurzmann, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) stájerországi jelöltje. A játékban minaretekre és mecsetekre kell célozni. Ha a játékos nem elég hatékony, akkor megjelenik a felirat:
Tizennyolcmillió euróval finanszírozott programmal kívánja fokozni a német kormány a szélsőjobboldal elleni fellépést a keleti tartományokban - közölte pénteken a szövetségi belügyminiszter.
Nem változtatott az eurózóna 1%-os kamatrátáján tegnap az Európai Központi Bank, viszont Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke a döntést követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy bár jók a növekedési kilátások a közös térségben, nőttek a lefelé hat
Fidel Castro, Kuba korábbi vezetője pénteken nyilvános beszédet tartott - az elsőt 2006-os műtéte óta.
Tizennyolcmillió euróval finanszírozott programmal kívánja fokozni a német kormány a szélsőjobboldal elleni fellépést a keleti tartományokban - közölte pénteken a szövetségi belügyminiszter.
"Európa nevében" bocsánatot kért a srebrenicai vérengzés áldozatává vált muzulmán bosnyákok családtagjaitól pénteken Philippe Morillon francia tábornok, aki az 1995 júliusában elkövetett tömeges gyilkosságok előtt két évvel az ENSZ nevében védelmet ígért
A kelet-európai roma népesség az integrációs kezdeményezések ellenére még mindig rosszabbul él, mint a kommunizmus idején - írta jogvédők véleményét idézve a The Economist, amelynek pénteken megjelent elemzése szerint ugyanakkor a Nyugat-Európába vándorló
Egy lisszaboni bíróság pénteken bűnösnek találta mind a hét vádlottat. A hat férfit és egy nőt tíz évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.
Egy szibériai terepjáró-klub tagjai leleplező videókat készítettek az orosz autógyártást népszerűsítő kormányfői kirándulásról.
Cselekedetük "nyíltan szembemegy az izraeli hadsereg erkölcsi normáival".
Izrael homályban tartja atomprogramját, és állítólag már egy teljes atomarzenált fejlesztett ki.
Egy lisszaboni gyermekotthon lakóit éveken át árulta az igazgató. Volt tévés és nagykövet is bűnös.
A 7,4-es rengés az ország harmadik legnagyobb városa, Christchurch közelében pattant ki.
A ramadánkor végrehajtott merénylet 53 embert ölt meg.
Egy gyanúsnak tűnő tárgy miatt kiürítettek és több órára lezártak csütörtök éjjel négy utascsarnokot az egyesült államokbeli Miami nemzetközi repülőterén. Egy utast őrizetbe vettek azt követően, hogy az érzékelők csőbombára hasonlító tárgyat jeleztek csom
Chile és talán nem túlzás az egész világ követi figyelemmel a bányaomlás óta immár 28 napja 700 méter mélyen rekedt 33 vájár sorsát. Miként tudnak kitartani akár további három hónapig, amikorra várhatóan leér hozzájuk a mentőfúrás. Kisebb csoda már az
Megfosztotta díszpolgári címétől Adolf Hitlert Trier városi tanácsa csütörtök este.
Egy amerikai hadszíntéri parancsnok szerint az idén a felére csökkent Afganisztán legfontosabb ópiumtermelő vidékén a tálib lázadók bevétele a kábítószer-csempészetből, ami gyengíti harci erejüket.
A Hamász palesztin radikális szervezet katonai szárnya csütörtökön újabb Izrael-ellenes merényletekkel fenyegetőzött.
További felvilágosítást kér az Európai Bizottság a párizsi kormánytól a romák tömeges kitoloncolásának indokait, körülményeit illetően, hogy megállapíthassa, vajon megfelel-e az EU jogi normáinak a francia hatóságok gyakorlata.
Chilébe indulnak egy közel negyven éve történt andesi légi szerencsétlenség uruguayi túlélői, hogy lelki támaszt nyújtsanak a mélyben rekedt 33 bányásznak és családjuknak.
A világszervezetet sok kritika érte amiatt, hogy a kéksisakosok nem védték meg Luvungi és a környező kisebb falvak lakóit.
XVI. Benedek pápa csütörtökön fogadta Simon Peresz izraeli elnököt - 40 percig beszélgettek.
A falusi kukákban keresnek táplálékot, sőt néhol raktárakat fosztogatnak és bárányokat ragadnak el barnamedvék az Uralban, mivel az aszály táplálék nélkül hagyta őket, és lassan itt az ideje a téli álomhoz megfelelő zsírréteg növesztése.
Több mint negyven évvel azután, hogy egy négy atomrobbanófejjel felszerelt amerikai bombázó lezuhant Grönlandon, a sziget egyes részei még mindig rendkívül mérgező plutónium-sugárzásnak vannak kitéve.
A múlt heti fülöp-szigeteki túszdráma nyolc áldozata körül három koporsóját felcserélték - közölte a hongkongi kormány szóvivője csütörtökön. A tévedés azután derült ki, hogy az egyik áldozat családtagjai a hongkongi halottasházba mentek, hogy azonosítsák
Kezdeményezte Thilo Sarrazin elnökségi tag visszahívását csütörtökön a Bundesbank elnöksége.
Az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton Washingtonban megnyitotta az izraeliek és palesztinok közötti közvetlen béketárgyalást. Frissítve
Újabb tengeri olajfúró torony robbant fel csütörtökön a Mexikói-öbölben. Mind a 13 munkást megtalálták és egy másik toronyra szállították.
A kormányátalakításról szóló döntés nem érinti a Demokrata-Liberális Párttal együtt kormányzó RMDSZ politikusai által irányított tárcát, de a megszorítások utáni népszerűségvesztés áldozata lett a gazdasági és a pénzügyminiszter is.
Szeptember közepén ismét találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő. Ezután kéthetente rendszeres tárgyalásokra ülnek össze - jelentette be csütörtökön az amerikai elnök különmegbízottja.
Ez a háború is olyan volt, mint a legtöbb: nem lett volna szabad elkezdeni. Szaddám Huszein véreskezű diktátor volt, de az Egyesült Államok nem üzen hadat minden véreskezű diktátornak.
A sikkasztással vádolt Dubcsek, alias Dubovsky László két hónapja volt szökésben.